A mi nagy napunk.
Mielőtt belekezdenék a témába, általánosságban csak annyit a szülésről, hogy… 🙂
Minden nő egy igazi hős, aki – akár természetes úton vagy császármetszéssel – életet ad egy kisgyermeknek.
Valahogy senki sem a fájdalmat, a kellemetlen dolgokat emlegeti, amikor beszél az ő saját nagy napjáról.
Csak arra emlékszünk, amikor találkoztunk a kis csöppségünkkel, rárakták a mellkasunkra, hallgattuk a kicsikénk szuszogását és a nőből Anyává váltunk.
Most pedig lássuk a mi történetünket!
Kedd este (06.20) vizsgálatra kellett mennem. Szokásos CTG vizsgálat… de semmi fájásom nem volt, a magzatvíz sem folyt el.
Bőrönd (Petúnia) azért a kocsi csomagtartójában figyelt, hátha szükség lesz rá is…
Aztán ahogy ültem a székben és vártam, hogy történjen valami, történt is…
Egyszer csak jöttek a fájások. Sűrűen… erősen… „na, jól van… innen már csak babával mentek el”, harsogta a szülésznőm.
Annyi gondolat járt ekkor is a fejemben. Hiszen egy teljesen új élethelyzet tárult elém. Ismeretlen és félelmetes.
Jó, megnéztem 1000+ videót a szülésről, de az akkor sem ugyanaz, mint például régen, amikor több generációnyi nő látta el egymást tanáccsal, praktikával és a többivel.
Akkoriban a nők el tudták képzelni, hogy nagyjából mi vár rájuk. (Miután leírtam ezeket a sorokat, egy film jutott eszembe. A vörös sátor. Nézzétek meg, nagyon jó film! 😀 )
Valószínűleg ezért is alakul ki a félelem bennünk a szüléssel kapcsolatban.
Ki tudja… ? Velem volt a szülőszobán Dani (a férjem) és egy barátnőm is, aki hozott egy kis szíverősítőt (0,5l házi szilvapálinka) Daninak, mert ő jobban ki volt a helyzettől, mint én.
Természetes szülésre számítottunk, kaptam a fájásokat elősegítő oxytocint, burokrepesztés…és egyéb csodás dolog, amit nem is részletezek inkább! 😀
Emma pedig nem akart lejjebb jönni a szülőcsatorna felé.
Köldökzsinór a nyakán volt az ultrahang szerint…mi Danival nem akartunk kockáztatni, legyen akkor inkább császármetszés.
Konzultáltak az orvosok, megvizsgáltak és végül a műtét mellett döntöttek.
Rettentő gyorsan történnek ilyenkor a dolgok. Egy szempillantás alatt összeraktak egy aneszteziológus csapatot és már vittek is.
Ébren voltam, de nem teljesen voltam magamnál. Azt azért éreztem, amikor kivették Emmát. Mintha ide-oda mozgattak volna…lehet hogy így is volt…nem tudom… :/ Viszont, amikor odahozták Emmát az arcomhoz, kicsit én is újra megszülettem Vele együtt. Az első érintés nagyon megható volt még így is, hogy csak az arcunk érhetett össze. ♥
Nem úgy történt, ahogy elterveztük, de ha így kellett lennie, akkor el kell fogadni ezt is.
Minden fájást, vágást, minden félelmet, minden izgalmat és minden érzelmet, ami a terhességgel és a szüléssel/császármetszéssel együtt járt újra átélném azért, hogy Emmának életet adhassak!!!
Köszönöm, ha elolvastad!
A következő téma, amiről írni fogok, a szülés utáni első hetek és a megismerkedésünk Emmával. Tartsatok Velem akkor is!
Kövessetek instagramon is : @bogdanbea92